Minden ami baba vagy mama

Sok felelősen tervező szülő gyermekvállaláskor - nagyon helyesen - nem csak szerelmük beteljesülésének, a gyermekáldás örömének akarja magát átadni, hanem gondol utódai jövőjére is. Az elsőszülöttnél talán még kevésbé tudatos a tervezés, de a második előtt többnyire már mérlegelik, milyen korkülönbség lenne számukra a legjobb. Etényi Zsuzsa, gyermekpszichológus segítségével a szakember szemszögéből is megismerhetjük a gyermeklét-testvérlét áldásait és nehézségeit, a családtervezés szempontjából érdekes jelenségeit.

A családtervezés hamisítatlanul huszadik századi fogalom. Az anyaméh gyümölcsét a termékenység bizonyítékaként, leendő munkaerőként, a család jövőjének letéteményeseként egészen másképp várták és fogadták hajdanán, mint ma. Meglátszik ez az egy családba születő gyerekek számában is. Természetesen a társadalmi berendezkedésnek, a születéskor várható életkornak, az általános egészségi állapotnak, az anya egészségének is nagy szerepe volt abban, melyik szülőpár hány gyermeket tudott és akart felnevelni. A fogamzásgátlás - legalábbis természetes módszerei - jól lehet egykorú az emberiséggel, nem egészen ugyanazt a célt szolgálta, mint ma. Hagyományosan főként a házasságon kívüli gyermekáldás megakadályozására volt hivatott. Másrészt kétségtelen, hogy olykor a túl sok gyermek születése is hátrányos lehetett a családnak, és ezért bizonyos számú és nemű gyerek megszületése után is megpróbálták megakadályozni, hogy újabb foganjon.
A tudatos családtervezés feltételeit és igényét a minden korábbinál hatékonyabb egészségügyi ellátás, és a korszerű fogamzásgátló módszerek teremtették meg. A szülők biztosabbak lehetnek benne, hogy gyermekük egészségben föl is nő, így eleve kevesebbet akarnak vállalni. Kevesebb gyerek közül pedig több az egyke, az első, az utolsó és a középső a "fészekaljban".

Testvérsorrend-kutatás
Alfred Adler (1870-1937) osztrák pszichiáter - Freud tanítványa, később pedig kritikusa - munkája során nagy figyelmet szentelt a gyermekek családbeli pozíciójának, nevelésének és mindezek személyiségfejlődésre gyakorolt hatásának. Így a testvérek sorrendjét illetően is számos olyan megfigyelést tett és elméletet alkotott, amelyeket jó szívvel ajánlhatunk az érdeklődő szülők figyelmébe.
Gondolatai közül nyilván van jó néhány, amit a laikus szemlélő is könnyen észrevehet, és örömmel nyugtáz; "Lám, igazam van!".

Odafigyelés-igény
Minden gyereknek megvan az igénye arra, hogy csak rá figyeljenek, külön is foglalkozzanak vele, különösen a nagyon meghatározó 2-3 éves korig. Mindenki ebben a korban tanulja meg, hogy léte, lénye fontos, és ekkor gyűjti össze azt a bizalomtartalékot, amire szüksége van a szülőkhöz, később pedig a többi emberhez fűződő kapcsolatában.
Miután a szoptatás alatt is teherbe lehet esni, fogamzásgátlás nélkül könnyen megesik, hogy akár évenként is születik újabb kistestvér. Ez azonban nem csak az anyának lehet megterhelő. A gyerekek számára is az volna ideális, ha több időt tölthetnének a szülők különös figyelmének haszonélvezőiként. Így van ez az elsőkkel és a másodikokkal egyaránt. Ha a testvérek 2-3 évenként követik egymást, akkor a második gyerekre is több idő és személyes gondoskodás jut; hiszen nővérkéje vagy bátyja már szobatiszta, és ha kell, egyedül is el tudja foglalni magát.

Egykék
Ha a második testvér nem érkezik meg (idejében), az első egyke marad. Adler kiemelten foglalkozik az ő helyzetükkel. Az egyedüli gyerek az átlagosnál több odafigyelést kap a családban, ami kicsi korban mindenképpen előny. Idővel aztán némi hátrányt is szenved azáltal, hogy a szociális verseny feladatainak megoldásában nem szerez gyakorlatot. Konkurencia híján nem kell megharcolnia bizonyos dolgokat, nem kell annyira alkalmazkodnia, kevésbé tanulja meg, hogy társaival való kapcsolatában mikor kell határozottnak, "akaratosnak" lennie, és mikor kell engednie. Később azért is nehéz feladat az egykéé, mert a szülők teljes figyelmét neki kell (el)viselnie.
Adler szerint, ha a testvérek közötti korkülönbség lefelé vagy fölfelé nagyobb, mint hét év, akkor a korosztályát egyedül képviselő gyerek gyakorlatilag egykeként nő fel. A testvérsorban utolsó, késői gyerek esetében a nagyobb testvérek gondoskodása is a pici felé fordul.

A második érkezése
Amint ezt Adler is sokszor hangsúlyozza, egyik megállapítása sem abszolút érvényű. A javasolt 2-3 éves korkülönbség inkább átlag. Az ideális érték nagyban függ az első gyerek temperamentumától is. Persze a másodiké sem lényegtelen, de ekkor az még talány. Ha az első baba nyugtalan, sírós vagy örökmozgó típus, akkor jobb, ha tovább van egyedül, ha béketűrő, nyugodt "fajta", hamarabb jöhet a következő.

Ma már egyre több figyelmet fordítunk a testvérféltékenység kezelésére, és aligha mondunk újat azzal, hogy az első csöppséget fel kell készíteni a második megszületésére. A feladat hogyanja talán már nem annyira köztudott. Röviden csak annyit, hogy bátran elmondhatjuk már az egész picinek is, hogy jön a kistestvérke. Amellett bízzuk rá, hogyan fogadja. Csak annyit beszéljünk róla, amennyire a kicsit is érdekli, amennyit kérdez. Ma már egyre gazdagabb irodalom szól a babák magzati kommunikációjáról, miért ne érthetné meg a pici gyerek kistestvére születését már akkor is, ha esetleg még nem tud beszélni. Soha ne gondoljuk, hogy "úgyse érti még".
A nagy gyerek helyes felkészítése nem garancia arra, hogy a pici érkezése zökkenőmentes lesz. Gondok így is bőven adódhatnak.
A megértés hatékonyabb, mint ha megpróbálunk a gyerek eszére hatni. Ha az idősebb testvér 3-5 éves, általában szívesen veszi, ha bevonják a kicsi gondozásába. Önként örömmel segít, de nem jó, ha úgy érzi, rá hárul a gondozás kötelessége.

Nemek vagy temperamentum
Mivel a gyerek nemét - alighanem szerencsére - nem tudjuk befolyásolni, jó, ha tudjuk, hogy a testvérek korkülönbségének tervezéséhez sokkal meghatározóbb a gyerekek temperamentuma, mint a nemük. Tény, hogy 1-4 éves korkülönbség esetén az egyneműeknél jellemzőbb a rivalizáció, versengés. A fiúk az ebből adódó problémákat inkább tettlegesen oldják meg. A lányok valamilyen szelídebb módját választják a versengésnek, például önkéntes tanulmányi versenyt hirdetnek, vagy tornában, öltözködésben akarják felülmúlni a másikat.
Ha sok lánytestvér után érkezik egy kisfiú, vagy fordítva, sok fiú után egy kislány, akkor a korkülönbségtől függetlenül is nagyon hasonlít a jövevény helyzete az egykéhez, mivel akaratlanul is kiemelt figyelmet kap. Akár csak az egykéket, őket is hagyni kell majd felnőtté válni.

Középsők
Sok "szendvics" helyzetű, középső gyerek kerül gyermekpszichológushoz. A másodiknak ugyanis a leggondosabb odafigyelés mellett sem adatik meg az elsőnek meglévő "kiskirály" pozíció, és különösen, ha a harmadik gyerek túl gyorsan követi őt a sorban, akkor még a másodiknak kijáró figyelmet is nagyon hamar elveszti. Így arra kényszerül, hogy versenyezzen a felnőttek figyelméért. Azt is lehet mondani, hogy a második gyereknek tán még inkább szüksége van a közte és a harmadik közötti 2-3 évre.

Kevés vagy sok
Arra a kérdésre, hogy mi a jobb a szülőnek és a gyereknek, ha sok vagy pedig, ha kevés testvér van, azt lehet mondani, hogy ez mindig a gyerekek temperamentumától és szüleik teherbírásától függ. 7-8 gyerek esetében is nagyon jó lehet a családi és testvéri közösség, olykor még e szám fölött is jut mindenkinek elegendő figyelem. Ha azonban a szülők túlságosan elfoglaltak, fáradékonyak vagy türelmetlenek, ha a gyerekek sok gondoskodást igényelnek, lehet, hogy szinte még a kettő is sok.
Természetesen az igaz, hogy az a gyerek, akinek több testvér adatott, elfogadóbb, alkalmazkodóbb, könnyebben megtanulja félretenni önös érdekeit.

Minden javára válik?
A leírt számokat és elveket természetesen nem szabad merev törvényszerűségeknek tekinteni. Számos példa bizonyítja, hogy minden helyzetből, a látszólag leghátrányosabból is lehet úgy kikerülni, hogy a nehézségekből kovácsol előnyt magának az ember. Így például sokszor pont az a gyerek lesz a legkreatívabb, akivel kevesebbet játszottak, ezért rá volt kényszerítve, hogy ő találjon ki szórakoztató időtöltést magának.
Miután a leggondosabb családtervezés mellett is a gyerekek pozíciója végül adottság, a szülőnek ezt kell tudni kezelnie. A figyelmes anya és apa az intő jelekből hamar észreveszi, mikor melyik gyereke igényel éppen egy kicsivel több babusgatást, bátorítást, törődést, és ezért nem követ el nagy hibát, mindegy, hogy mikor és milyen sorrendben születtek a gyermekei.